Nos, önnek pechje van.

Már, ha ön magyar állampolgár.

Magyarországon ugyanis az európai parlamenti választáson (nem mellesleg az országgyűlésin is) csak zárt listákra lehet voksolni. Vagyis a párt - tehát lényegében a pártvezető(k) - eldönti(k), milyen sorrendben szerepeljenek a jelöltek a listán, aztán kész: lehet szavazni!

Az meg, hogy miért ez a sorrend - adott esetben titkos háttéralkuk, feltérképezhetetlen politikai, gazdasági, esetleg haveri, szerelmi viszonyok miatt, vagyis lényegében: csak! -, az nem az ön dolga. Tessék szépen megelégedni annyival, hogy a főnök ezt sokkal jobban tudja!

Hogy a demokrácia ezzel jár? Az mindenesetre tény, hogy a mostani EP-választáson a magyarhoz nagyon hasonló rendszert alkalmaznak Nagy-Britanniában, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Németországban, Görögországban, Romániában és Észtországban (ez utóbbiban egyébként - Európában egyedül - interneten is lehet szavazni.)

Ez eddig összesen kilenc ország. A 27 EU-tagállam egyharmada.

De akkor mi van máshol?

Például preferenciális voksolás. Vagyis a választó nem csak azt döntheti el, melyik pártra szavaz, hanem kiválaszthatja kedvenc jelöltjét is.

A magyarországi sajtóig - úgy tűnik - eddig nagyjából az jutott el, hogy Szlovákiában valami ilyesmi van. Ez stimmel is: a szlovák állampolgár tényleg bekarikázhat egy vagy két jelölthöz tartozó számot kedvenc pártlistáján. Ha valaki az adott pártra szavazók 10 százalékánál nyerő, és pártja bekerül az EP-be, képviselő lesz, függetlenül attól, hányadik helyen állt a listán.

Hasonló rendszer működik Csehországban, Cipruson, Szlovéniában, Bulgáriában és Svédországban is, csak a leadható preferenciális voksok számában (egy vagy kettő) és a listán történő előrekerüléshez szükséges szavazatarányban (5-16,7%) van eltérés.

Olyan módszer is van, amely nem kényszerít rá arra, hogy közvetlenül egy párt mellé tegyük az ikszet. (Ez ugyan a végeredményen nem sokat változtat, de sokak számára megkönnyítheti a másnap reggeli tükörbe nézést.)

Dániában, Ausztriában és Hollandiában ugyanis az ember vagy pártra, vagy jelöltre szavaz. A végén kiszámolják, hány szavazat érkezett az adott pártra és annak egyes jelöltjeire összesen. Ebből megvan, mennyi képviselői helyet kap a párt. Aztán a preferenciális voksok sorrendje alapján döntik el, melyik jelöltek kapják a helyeket.

A belga rendszer a nyelvi és regionális felosztás miatt kicsit bonyolultabb, a preferenciális szavazás viszont lényegében ugyanolyan, mint a dánoknál.

Finnországban csak jelöltre szavaznak. Itt tehát

nem előzetes alku,

hanem az egyes jelöltekre leadott szavazatok száma határozza meg, ki hányadik a pártlistán. A lengyelek szintén csak jelöltre szavaznak, ez azonban a pártra leadott voksnak is számít. A párt által összeállított listán viszont így is előre lehet lépni.

Írországban, Észak-Írországban és Máltán a névsorba szedett jelöltek közül a polgár kiválaszt egyet, majd sorszámokkal jelzi, hogy - ha kedvence már elérte a mandátumhoz szükséges szavazatszámot - kit szeretne másod- harmad- stb.-sorban képviselőnek. Az ezt követő számolás kicsit macerás, de a rendszer minimalizálja az elveszett szavazatok számát, és az egyes jelöltek irányában érzett szimpátia alapján osztja ki a helyeket.

Az olasz szavazólapon a pártok neve mellett három vonal van. A voksoló ide írhatja a pártlistáról három favoritja nevét. Persze ehhez az is kell, hogy megjegyezze ezeket a szavazóhelyiségben kifüggesztett tábláról. Litvániában a szavazó előbb beikszeli kedvenc pártját, majd a lap alján lévő rubrikákba beírhatja - nem muszáj - akár öt szimpatikus jelölt sorszámát is.

Jó, nem?

És akkor még nem beszéltünk Luxemburgról, ahol mindenkinek hat darab szavazata van. Ezeket aztán úgy osztja szét a jelöltekre, ahogy akarja. Vagyis akár hat különböző pártból is megjelölhet neveket, vagy kettőt innen, hármat onnan stb. Persze a hatos szám nem véletlen, Luxemburgnak pont ennyi EP-képviselője van. (Huszonkettőig - ennyi van Magyarországnak - kétségtelenül nehezebb elszámolni.)

Akkor most jönnek a celebek?

Az is lehet, hiszen egy-egy már jól ismert jelöltnek könnyebb lehet begyűjteni a preferenciális voksok jelentős részét. Egyes harsány és rémisztően ciki politikusok is bizton számíthatnak szubkulturális közegük voksaira, miközben a csendesebb, munkásabb figurák pluszvoks nélkül maradhatnak.

Mielőtt továbbmennénk, azért tegyük hozzá, hogy

a zárt listás rendszer sem zárja ki hülyék indítását.

Viszont az ilyen hülyék képviselői helyéről valójában nem a jónép, hanem a pártvezetés határoz. Ez pedig mindenképpen sokkal kevésbé demokratikus, mint a preferenciális szisztémák bármelyike.

A tapasztalat amúgy is azt mutatja, hogy a sajtó által a listaállítás során megénekelt fotómodellek, valóságsósztárok és társaik nagy többsége - preferenciális voks ide, vagy oda - nem jut be a parlamentbe. Ha meg a népnek például egy-egy politikus jó adottságúnak vélt lánya kell, megválaszthatják preferenciális rendszer nélkül is.

De mi legyen azokkal a rendkívül idegesítő politikusokkal,

akik bizonyos körökben mégis népszerűek?

A legmenőbb választási rendszer, a lettországi erre is választ ad. Itt az ember először is eldobja a számára érdektelen vagy nem szimpatikus pártok listáit, majd a legkevésbé rossz párt cetlijén megjelöli a jófejeket, és áthúzza azokat, akiket utál. A közömbösekkel nem csinál semmit.

A végén összeszámolják, hány szavazatot kapott az adott jelölt listája, ehhez hozzáadják a jelöltre leadott pluszszavazatokat, és levonják belőle a negatív voksokat. Az így szerzett pontok számán múlik, bejut-e vagy sem.

Nem szükséges részletesebben kifejteni, a kínos arcok legalább annyi negatív szavazatot fognak kapni, mint pozitívat. A rendszer kifinomult humora leginkább abban nyilvánul meg, hogy kedvenc pártunk listájáról kell kiválasztanunk az ellenszenveseket. A sokmínuszos figuráknak így nem nagyon marad más lehetőségük, mint a mély elgondolkodás.

Amellett, hogy demokratikusabb,

a preferenciális rendszer előnyei

közé tartozik, hogy megmozgatja a pártokat, könnyebben kaphatnak szót a háttérbe szorított irányzatok, az új arcok, az esetleg új típusú mozgósító eszközökkel próbálkozó fiatalok.

Bár nem igaz, hogy a mostani rendszerben csak a pártvezető-benyalatossági index, valamint például riválisfélreállítási, káderparkoltatási szempontok számítanak, azért ezek sem tűnnek mellékesnek.

Valamelyik - bármelyik - preferenciális rendszer bevezetése a mostaninál nagyobb esélyt adna arra, hogy sokkal kevésbé az előbb soroltak, és sokkal inkább a szavazókkal való kapcsolattartás, a munkavégzés minősége, a  szavazói szimpátia legyen a mérvadó a helyek kiosztásánál.

Ja, és onnantól kezdve nekünk is egy kifogással kevesebb.